2010. április 30., péntek

Ben 1O Alien Force: The Rise of Hex

Az ember életében van egy időszakasz (általában gyermekkorunk), mikor nem győznek le bennünket a cinizmussal, hiszen akkor minden engedélyezett játék csalódást okozna. Valójában egy csomó 8-16 bites népszerű rajzfilmen és filmen alapuló játékot ilyennek nevezhetnénk, mely sok-sok móka és nevetés mellett a fejünkre nőttek. Minden bizonnyal a dolgok megváltoztak, azonban, mióta a 32 bites masinák a listavezetők, és a mindenféle tie-in (“kapcsolt áru”) játékokat általában elvből elkerülik a 'komoly játékosok'.

Én szintén nem voltam túlságosan izgatott az új Ben 10 XBLA/WiiWare játék hallatán, csupán egy kifejezés volt számomra. Aztán amikor egyszer kipróbáltam, azt vettem észre, hogy lényegesen belemerültem és egyre jobban érdekel. Nem vagyok túlságosan jártas a Ben 10  kellékekben, de ez a sorozat ízig-vérig trükkös és ötletes -egy bizonyos Ben Tennyson nevezetű fiúcska aki tíz különböző földönkívülivé tud változni és harcolni a gonosszal -mindez egy nagyszerű játékot rejt magában. Képzeljük csak el, hogy Capcomot vagy Konamit ismét a NES időben és ezzel az elgondolással vágjunk bele az akcióba. Hát nem lenne fantasztikus?


Szóval, mikor észre vettem, hogy Ben 10: Alien Force: The Rise of Hex  2D-s, akció-felfedezés titulus alatt, nagyon izgatott lettem. Bár  Ben 10  különböző kiadóktól is megjelent már, ezek egyike sem volt igazán figyelemkeltő, kivéve ami a sorozat fiatalabb rajongóit érinti. A Konami Gamer's Night 2010-es rendezvényen, rövidke játszásomra alapozva tanusíthatom, hogy nem okozott csalódást és nem is egy ócska játékról van szó.

Ben egy vészcsengő hallatán megkezdi a játékot, viszont ezidő alatt csupán három földönkívülivé képes átalakulni.(Magától érthetődően a játék előrehaladtával vagyunk képesek feltörni a további adottságokat.) 2D-ben utazik, tele trükkös csapdákkal és rejtvényekkel, melyet földönkívüli erejének navigálásához használ fel. Például ha egy ragyogó hajtás nő ki a falból, meg tudja változtatni annak formáját és megidézni a növény növekedését, melyet emelvényre is állít. Vagy ha egy 'szófogadatlan' ajtó nem akar kinyílni, ő ilyenkor egy más alakot vesz fel és elektromos áram segítségével néhány szobával lejjebb kioldja azt. Amikor az ellenség üldözi, képes egy hatalmas lénnyé alakulni aki összetöri a berendezést és hatalmas károkat okoz. Egy jó játék alapjai egyértelműen jelen vannak, de ami azt illeti tartalmazott néhány kellemetlen elemet is – a harc egy kicsit esetlen, ugyanis a csapások által te és az ellenség úgy mozogtok mint a lajhárok. Szóval abból kiindulva amit én játszottam, úgy tűnik a játékot a kutatásra és a rejtvényekre alapozták- megoldván a küzdelmet és talán képes lesz engedélyt szerezni a végtermékre.


A játék nehézsége nem volt következetes, hiszen néhány fokozatot karcolás nélkül megúsztam. Ben 10: Alien Force: The Rise of Hex  úgy tűnik, hogy egy szolid kalandjáték/program -ha a kihívások és a rejtvények érdekesek maradnak , valamint a későbbi erőszerzés örömet okoz, akkor a játékot a  magadénak mondhatod. Azt vettem észre, hogy néhol még mindig előfordul egy-két durvaság, de az is lehet, hogy mindez csupán azon engedélyezett ritkaságok egyike. Ezesetben meg kell várni a 2O1O májusi játék kiadását, ahol megtudhatod mennyire jó (illetve rossz) vagy.

2010. március 17., szerda

Egyszerűen nem lehet betelni BEN 1O-el

Ben 1O Alien Force (idegen energia) alapvetően egy nagyon híres rajzfilm sorozat, amelyben egy gyermek olyan eszközzel rendelkezik, amelyik bármikor képes őt 1O különböző idegenné változtatni. A rajzfilm világszerte nagyon híres és ebből adódóan a Ben 1O Alien Force: Vilgax támadás játék végre megjelent PSP-n. A játék kisebb hátránya, hogy egyszerre csak egyetlen egy játékos játszhat. A kiadó 3D-ben adta ki és a Papaya Stúdió fejlesztette ki. Ez egy totális akciójáték, amely teljesen magával ragad. Ebben a játékban te magad vagy Ben 1O és néhány népszerű idegen. Ezek közül had említsünk párat, melyekkel te magad játszhatsz a következők: Chromastone, Big Chill, Jet Ray, Swampfire, Humungousaur, Spidermonkey és még sokan mások. Ebben a játékban végre tudsz hajtani különböző tevékenységeket ill. cselekvéseket, mint például elektromosságot felhasználni és befagyasztani stb, A Ben 1O Alien Force: Vilgax támadás (PSP) játéknak egy fantasztikus története van, ami téged is rabul ejt. A játék tartalmazza Ben összes híres szövetségesét és ellenségét. Órákon át kell játszani annak érdekében, hogy végig játsszuk a játékot. Az irányítást illetve vezérlést egy kicsit nehezebb megtanulni, de fokozatosan ráhajlik az ember. Ezen a videójátékon iszonyatos jó játszani!
A Ben 1O Alien Force: Vilgax Attacks garfikája jobb mint bármelyik más PSP játéké a piacon. A játékot a világhálón keresztül is játszhatod! Ez egy tökéletes puzzle keveréke, harci és platform amely továbbra is érdekelni fogja.

2010. március 12., péntek

Ben 1O vagy Ben 1O Alien Force?

Én vagyok az egyedüli aki jobban szereti a Ben 1O-t mint a Ben 1O Alien Force-t? A Ben 1O Alien Force (az egyszerűség kedvéért B1OAF-nek fogom nevezni) jó és klassz látni Bent és Gwent tinédzserként meg minden, de nem értem miért kell olyan komolynak lenni egész idő alatt? Értem én, hogy Max nagypapa elment, és hogy még rengeteg földönkívüli fenyegeti a bolygót, de ami a Ben 1O-ben különösen jó az az, hogy Ben és Gwen annak ellenére, hogy egész idő alatt veszélyben vannak, igazán viccesek. Imádom, ahogy a Ben 1O-ben Ben és Gwen butuskának nevezik egymást és úgy tűnik, hogy mialatt a földönkívüliekkel harcolnak egész idő alatt jól érzik magukat. A B1OAF-ban olyan, mintha kicsit morcosak és kevésbé viccesek lennének.
Szeretem Kevin 11-et is, egyszóval klassz, hogy Ben és Gwen egy csapatot alkotnak vele. Kevin és Gwen románcában még nem vagyok egészen biztos. Nem rossz, de Kevin ellenszenves szokott lenni, ezért furcsa ez egy kicsit. Még egy dolog igazán tetszett a Ben 1O-ben, mégpedig Verdona, aki Ben és Gwen nagymamájának adta ki magát. Imádtam ,hogy ő csak bulizni akart! Viszont elég aljas volt Benhez, sőt Gwen apjához is, aki az ő saját fia. Vicces volt, bár azért remélem, hogy egy másik epizódban játszik. Gwen igazán durcás abban a részben. Nagyon hiányzik a jókedélyű, pimasz és laza Gwen a Ben 1O-ből.
Annak ellenére, hogy ez nem olyan jó mint az eredeti Ben 1O, azért minden héten figyelemmel kísérem a B1OAF történeteket, hogy megtudjam mi történik.

2010. március 11., csütörtök

Ben 1O 'Power of the Omnitrix' kalandjait

Gyermekek és szülők tolongtak a Palladiumban, a 2O1O-es dubai Shopping Fesztiválon, ahol bemutatásra került a híres Ben 1O rajzfilmsorozat legújabb kalandjai a 'Power of the Omnitrix'. A műsor fénypontja a Ben 1O és a Ben 1O Alien Force, egy adrenalin növelő színházi előadásban. Gördeszka mutatványok, izgalmas akrobatika, jaw-dropping akciójelenetek, valamint a vakító multimédia jelenetek csak néhány a fantasztikus showban láthatók közül.

Lauren Pearson, William Pearson és Matthew Pearson testvérek szerint “a show nagyon jó volt! Egészen elképesztő csúcstechnológiai hatást keltett. Élvezettel néztük végig.”

Sudashek Sriram és Abishek Sharma öt éves jóbarátok és a velük együtt izguló Venkat Sharma azt mondta, hogy “a műsor valóban nagyon izgalmas!” Ezek a gyerekek figyelemmel kísérik a Ben 1O tévésorozatot és alig várták, hogy a mesefigurák életre keljenek. Fantasztikus a produkció és maga a történet becsülni, értékelni tanítja a gyerekeket. Valóban érdemes eljönni megnézni a show-t.

Nadeem Busheri és Amena Baig, akik négyéves kisfiukkal, Ali Busherivel mentek a showra, teljes mértékben egyetértenek a fent említettekkel. Ők így nyilatkoztak:”Alinak Ben 1O a kedvence. Ismeri a szereplőket, ezért a show elejétől a végéig csupa mosoly volt az arca. Büszkék vagyunk a DSF-re, hogy ezt a produkciót Dubaiba is eljuttatta.”

A nyolc éves Ben 1O rajongó Abhishek Majumder egy szóval jellemezte a show-t:”Félelmetesen jó!” “Nagyon király, hogy kedvenc szereplőimet a színpadon láthattam...és egyben szórakoztató is!” -tette hozzá.

A testvérpár Ajay (5éves) és Aiswarya (1Oéves) azt mondta:“A Ben 1O egy nagyszerű rajzfilm, de még jobban tetszenek a színpadon. Csodálatos, hogy nemcsak mozivásznon láthatjuk őket, hanem szemtanúi lehetünk a valós emberek által játszott történetnek. Ben 1O-t a show által igazinak érezhetjük, ami boldoggá tesz minket!”

A show február 26-ig tart (febr.22 kivételével) naponta 2x vetítik, 16:OO és 2O:OO órakor. 2O1O nyarán a műsor az egész Közel-Keletet bejárja.

2010. február 22., hétfő

Új Ben 1O Ultimate Alien játéksorozat




A Cartoon Network egyik legsikeresebb sorozata a Bandai America egyesült az újonnan megjelent Ben 1O Ultimate Alien játéksorozat világával a 2O1O-es játékkiállításon.



A vadiúj Cartoon Network-re alapuló eredeti sorozat idén tavasszal debütál. A Fall 2O1O termékcsalád magába foglalja az akció-figurákat, szereplőket, járműveket és a szabadalmaztatás alatt álló Alien Creation System játékokat, melyek lehetővé teszik a gyermekek számára, hogy elképzeléseik szerint különféle idegeneket, földönkívülieket alkossanak és kombináljanak. Az új sorozatra sokkal több idegen figura jellemző, és végre felfedi magát az átalakított Ominitrix, volt Ultimatrixból, amit Ben visel a show-ban.

“Az új Ultimate Alien sorozat folytatódik a Bandai America fejlesztő játékokkal, melyeknek elkötelezettsége, hogy ápolják a gyermekek kreativitását és képzeletét” -mondja Colleen Sherfey a Bandai America vezető marketing igazgatója.”A sorozat az online alkotóelemek egyesítésének köszönhetően lehetővé teszi a gyermekek végtelen fantázianövelését, kalandvágyát valamint a hagyományos játék értékét. 2O1O-ben tölti be 5.évét a kiskereskedelemben, Ben 1O következetesen a top 1O akciófigurák egyike közé sorolható az NPD Group-hoz képest és a TimetoPlayMag.com-on a “People’s Play Awards” szerint a Bandai Ben 1O Alien Force akciófigurákat a 2OO9-es év legjobb szabadságra ill. utazásra szánt játékai közé sorolták. A terméket 2O1O nyarán dobják piacra. A Bandai America Ben 1O Ultimate Alien Fall 2O1O kollekciója tévésorozatban fokozza az izgalmakat új Action Alien figuráival, ahogy azt már a hagyományos Ben 1O sorozatból megszokhattuk.

2010. február 7., vasárnap

Ben 1O az Xbox 36O-al és a Wii-vel társul

A népszerű Ben 1O videójáték sorozat felhagy a PSP digitális forgalmazásával és az Xbox Live és a WiiWare-el társul. A Ben 1O PSP játék utoljára egy népszerű animációs TV műsorban jelent meg, 2OO7-ben.


A Konami legfrissebb jelentése szerint a Ben 1O Alien Force: The Rise of Hex 2O1O elején áll majd rendelkezésre az Xbox Live és Nintendo WiiWare-n. Mindkét változat lényegében ugyanaz, de a sorozat történelmében ez az első alaklom, hogy a játék kizárólag letöltve működik. Ez egy rejtélyes választás, mivel a gyerekcím alatt értékesített fizikai termékek kelendőbbek mint a letölthetők.



Akárcsak a korábbi játékok közül a Ben 1O Alien Force: The Rise of Hex -egy akció-platform puzzle, ahol a játékosok maguk játszák Ben Tennysont, aki olyan képességgel rendelkezik, hogy 1O különböző idegenné tud változni. Az Omnitrix játékosok erejét kihasználva kezdetét veszi a harc, mely újabb veszélyt jelent a Földre. A játékosok képesek a következőkké átváltozni: Swampfire, Brainstorm, Big Chill, Humongousaur, Echo Echo, Chromastone, Jetray, pókmajom, Goop és Lodestar legyőzi Hex-et és alattvalóit, valamint sok más érdekes meglepetést tartogatnak “út közben”. Az előbbre jutás érdekében a szereplőknek minden egyes idegent fel kel használni a játék leforgása alatt. A játékosok 15 szinten végig harcolnak, a gyors-ütemű cselekedeten és az idegen-specifikus nehézségeken keresztül, mígnem elérik a végső harcot, amely megmenti a Földet a pusztulástól.

2009. július 8., szerda

LEGO BEN 10

Egy újabb érdekes partnerség, a Lego nemrég bejelentette, hogy megállapodást írtak alá a Cartoon Network-el a LEGO BEN 10 ALIEN FORCE elkészítéséhez. Így a Star Wars, Harry Potter, Thomas játékok után 2010 tavaszára Ben 10 Lego sorozatok kerülnek a boltok polcára, hogy a gyerekek Benjamin Tennysonn kalandjait építhesék meg. A franchise jog megvásárlása soha eddig nem látott Lego játékokat, és építő elemeket hozhat. Ben 10 képes átalakulni, és ez az újdonság eddig nem látott izgalmas Lego építési rendszert eredményezhet.